gyógy készítmények

Tapasztalatok gyógyszerekről és készítményekről, melyek nyugtató hatásúak

Igyekszem azokat a készítményeket felsorolni, amiket kapcsolatba hoznak a stressz megelőzésével vagy csökkentésével és kipróbáltam. Akár sikeres volt számomra, akár nem, a tapasztalatokat leírom róluk.

KELL VAGY NEM KELL GYÓGYSZER?

Amíg nem jöttem rá, mi miért történik, és nem tudtam megoldani a helyzetek egy részét sem gyógyszerek nélkül, addig nem nagyon volt más, ami azonnal kihozott ebből, mint a készítmények.

Számomra fontos volt tudatosítani, hogy ez teljesen rendben van. Sokan élnek gyógyszerrel, sokan abba is hagyhatják. Valahogy majd lesz, ez van. Célul tűzöm ki és dolgozni fogok az elhagyásán, ha felerősödöm hozzá.

Rengeteg olyan termék van szerencsére, ami azonnali segítséget nyújt és kellően ellenőrzött ahhoz, hogy meg lehessen bízni bennük, még ha nem is vagyok gyógyszerpárti. Gyorsan csökkenthetőek a tünetek akár már növényi alapú készítményekkel.

Könnyen beszerezhető volt első körben valami növényi alapú készítmény, ami stresszoldó hatású, hogy tudjak egy picit hideg fejjel gondolkodni.

Azonban miután sikerült készítménnyel stabilizálnom magam hosszú távon, valóban elkezdtem feltárni a problémát a saját helyzetemből kiindulva, apránkénti változtatásokkal, tapogatózással, mi segít, megoldani. Mert noha a készítmények elfedni tudják a tüneteket és remekül átsegítenek a nehéz szakaszokon, de a végső megoldást nem bennük fogom megtalálni, hanem egy életmód váltásban, ebben biztos vagyok.

Sok féle módon lehet ezt, de olyan könyvek forgatását mindenképp javaslom mindenkinek, amik arról szólnak, milyen is az a fajta életmód, ami nyugalmat kínál. Az egyik oldalon összeírtam néhányat, mert valóban nem könnyű olyanokra lelni, amikből süt az őszinteség is.

FONTOS: a lentiek egyike sem ajánló. Szakemberrel kell konzultálnia mindenkinek, aki készítményt vesz kézbe, én is így tettem még a vény nélküliekénél is. Azért írom csak meg a tapasztalataimat, mert tudom, milyen nehéz róluk valamennyire objektív infót találni, hátha valakinek hasznos lehet. Továbbá, lehet, hogy ami nekem jónak bizonyult, másnak nem. Nem értek hozzá szakmailag, csak rám így hatottak.

NEM TUDOM, MIT KÉNE VENNEM ÉS HOL?

Milliót reklámoznak, amit gyógyszertárban még recept nélkül is kiadnak, de garmadával vannak erre alkalmas étrend kiegészítők, teakeverékek számos kis üzletben, DM-ben, benzinkút shopokban, tehát szinte bárhol. Ezekkel azonnal jobban lehet lenni.

Ehhez ugye el kéne menni boltba, gyógyszertárba vagy orvoshoz.

Ha pont este van, vagy ünnepi hétvége, minden zárva, esetleg messze az üzlet, tudd, hogy az éjszaka kellős közepén is vannak ügyeletes gyógyszertárak, ahol 0-24 be tudsz szerezni valamit. Keress rá, hogy a te környékeden mi van nyitva.

Ha nem érzed most úgy, hogy elhagynád a lakást:

  • Kérj meg egy barátot/rokont, hogy segítsen megvenni.
  • Kérdezz meg mást, nincs-e neki valami részedről preferált (természetesen recept nélkül kapható) készítmény otthon. Elég sokan használnak és tartanak otthon ilyesmiket.
  • Kérj házhoz szállítást.
  • Próbálj meg elaludni és szerezd be másnap.

MELYIK NYUGTATÓ HATÁSÚ KÉSZÍTMÉNY MENNYIRE ERŐS?

Én próbálgattam apránként, hogy nekem melyik készítmény válik be leginkább.

Eleinte mindig feleztem vagy negyedeltem a tablettát. Vagy később, ha csökkenteni akartam a hatást.

Vészes időszakaimra keveselltem sajnos, amiket magam vásároltam növényi alapúak, így rávettem magam, elmentem és pszichiáter írt fel olyan gyógyszert, ami nem növényi alapú, ezek mindenképp erősebbek. Ódzkodtam tőlük, de átsegítettek hosszú mélypontokon.

Kiegészítés: A kategóriákat az én besorolásom szerint írom, rendszertanilag nem hinném, hogy megállják a helyük, de valahogy mégis rendszerezni szerettem volna őket. Illetve a linkek (ha vannak) véletlenszerűek, csak segítség, nem célom, hogy azt vagy onnan vegye bárki is, vagy egyáltalán megvegye.

ÉTRENDKIEGÉSZÍTŐKRŐL VÉLEMÉNYEIM

NONI TAPASZTALATOK

Úgy vettem észre, a legtöbb nem gyógyszerek mellett elkötelezett szakember által a leginkább ajánlott táplálékkiegészítő, ami hosszú távon csökkenteni tudja a stresszt.

Hatása állítólag 1-2 hónap után érezhető. Negatív hatást a szakirodalom nem tudott megállapítani. Sajnos pozitívat sem.

Hasonlóan közömbös a tapasztalatom, nem éreztem változást tőle – hetekig szedtem kapszula formában. Többször is megpróbáltam.

L-GLUTAMIN TAPASZTALATOK

(Ismert még így is: L-Glutamine, Glutamin, Glutamid, Glutamine)

Számomra az éhség közeli idegességet és talán az alacsony vércukor okozta remegést szüntette meg, ha megittam 1-2x egy nap 5g-ot egy kis pohár vízzel. Ez segített a fogyás elkezdésében, amikor az ételt és édességet megszokásból kívántam sokszor, nem azért mert kevés kalóriát vittem volna be. Nem esszenciális aminó sav, azaz kúra szerűen ajánlott fogyasztani, ha ki van fogyva épp belőle az ember (általános példában pl. egy sérülést követően regenerációhoz). De egész életen át nem szükséges, nem is ajánlott. Nekem segített viszont az evés kontrollban amíg megszoktam a pár hét alatt, hogy visszafogottabban étkezzek. Ezzel könnyebb lettem, kevésbé ingadozott a pulzusom a mozgástól, így kevesebbet kellett foglalkoznom vele. Angol leírások szerint egyébként is segíti a depresszió, trauma tüneteit megszüntetni.

L-TRIPTOFÁN TAPASZTALATOK

(Ismert még így is: Triptofán, L-Tryptophan, propánsav)

Éjszakánként egy kapszulát próbáltam elalvás előtt bevenni 70 napig. Talán a jó alvást segítette. De nem vagyok benne biztos, hogy tényleg hatással volt rám vagy csak egyébként is a lecsendesültebb lefekvési rutinok miatt voltak. Utána 10 kapszulát kipróbáltam napközben pánikkor. Ott egyáltalán nem éreztem hatását. Összességében nekem úgy éreztem, nem használt, de angol leírások szerint hatékonyabb lehet a hatás több mg-mal vagy épp kevesebbel, de tovább nem próbálgattam. Kúra szerűen ajánlott fogyasztani ezt is, nem állandóan.

Valeriana Relax tapasztalatok

Este nekem rémálmot okozott (írtam már más terméknél is, hogy valamelyik növényi összetevőnél én ezt veszem észre magamon) és mivel mostanában próbálom kerülni a rémálmokat, hosszú távon nem teszteltem tovább este. Reggel/délelőtt elkezdtem aztán próbálgatni, de nem teszteltem még annyit, hogy tudjak nyilatkozni. Jónak tűnik talán.

GYÓGYSZEREKRŐL VÉLEMÉNYEIM

MAGNE B6 STRESS CONTROL TAPASZTALATOK

Szívtáji panaszoknál szoktam bevenni napi egyet, ha nagyon úgy érzem, kettőt. Nem ütős, de talán érezhető hatása van. A sok magnézium segít a szívnek, a régóta elismert márka megfelelő B-vitamin adagolásával ezt helyes mederben tartja, a Rhodiola rosea pedig a patikus elmondása és a doboza szerint is jótékony módon készíti fel a stresszhez a szervezetet.

SEDATIF PC TAPASZTALATOK

Remek kiszerelés, mert nem látványosan bevehető, mivel szopogatós tabletta és leírás szerint napi 6-ot el lehet belőle szopogatni. Ennyit a legrosszabb időszakaimban is igyekeztem kerülni bevenni, mindenesetre biztonságos összetevői vannak, visszafogott hatásfokkal, de gyorsan el kezd tudni oldódni az ember nyálkahártyáján, szerintem hasznos a zsebben. Mélypontoknál sajnos kevésnek éreztem, bár ekkor is csak 1-1 szemmel próbálkoztam egy nap, lehet az volt kevés.

REMOTIV EXTRA TAPASZTALATOK

Egy pár hónapos napi 1-es kúrát lefolytattam anno, 1-2 nap alatt csodát tett. Viszont egy évre rá kb. mikor megint elővettem, valamiért csak első nap segített, utána elmúlt a hatás. Tolerálni kezdte gondolom a szervezetem vagy kevés volt kifejezetten a pánikbetegséghez, nem tudom.

BÉRES ANTIFRONT HERBAL TAPASZTALATOK

Nem gondoltam, de a front (értve egyben akár időjárásváltozást, holdállást) egy stresszel terhelt időszak alatt erősen közre tud játszani nálam. Bár azt is észrevettem, hogy később, mikor lecsökkentettem magam körül a stresszt, a front is egyre kisebb hatással tudott lenni rám.

Remek összetevőkkel, néhány tízperc alatt valóban segít ez a kapszula. Nagyon elégedett vagyok vele.

CONCOR TAPASZTALATOK

Szívfrekvenciát állítja be helyesre, csökkenti a pulzust is.

Kis dózisban is egyből hatott, már aznap jobban lettem, de egy hónap alatt napi szedéssel szépen úgy beállt, hogy nincsenek össze-vissza ütések vagy túl gyors verés vagy fura érzetek.

Számomra nagyon fontos volt ahhoz, hogy egészségesnek érezzem magam, mert az ilyen szívérzetek könnyen rám hoztak helytelen gondolatokat.

A célom hosszú távon, hogy sporttal majd felerősítsem a szívem és magam ahhoz, hogy elhagyhassam.

ANTIDEPRESSZÁNSOKRÓL VÉLEMÉNYEIM

CIPRALEX TAPASZTALATOK

A pánikbetegségem első éve után folyamatos felfelé ívelés ellenére egyszer csak mélypontra kerültem, mert az élet ilyen, jönnek néha nehezebb részek. Rábeszéltek, elmentem végül pszichiáterhez. Elmondta, hogy sokaknak van ilyesféle gondja mint nekem, jó helyre jöttem vele. Ezt azért megnyugtató volt hallani, mert abban sem voltam biztos, hogy a pszichiáter mit csinál és kiknek kell hozzájuk menni. A beszélgetést követően ő írta fel a Cipralexet, receptre nagyon olcsó volt. Megadott adagolás szerint szedtem pár hónapig.

Az első egy-két nap sajnos olyan rossz volt, mint egy éve, a pánikbetegség kezdetén. Mérges voltam emiatt, de a doktornő előre megmondta, hogy az elején “lehetnek kilengések”, úgyhogy elfogadtam, túl vészeltem.

A következő hetek szuperek voltak. Ez volt talán a lényege számomra a gyógyszeres kezelésnek, hogy megláthassam, hogyan működök a betegség nélkül. Rájöttem, mely tünetek kapcsolódnak a pánikbetegséghez, így magam is láthattam, hogy nem szervi problémáim vannak, ami nagyon megnyugtató volt. Valamint, hogy ebben az időben tudtam pihenni, kikapcsolódni. Mintha félretehettem volna kicsit a pánikbetegség problémáját. Nagyon jól esett.

Egy idő után azonban egyre úgy éreztem, hogy rövidülget a hatása a bevétel után. Ezért hullámzóvá tette a napjaimat, egyre hosszabb hullámvölgyekkel. Azt valószínűsítettem, itt jön az, hogy a dózist emelni kell, nem tartottam fenntarthatónak hosszútávon. Nem akartam ebbe az irányba menni. Kértem a doktornőt, a negyedik hónap végén úgy számoljunk, hogy abba szeretném hagyni a szedését. Elég löket volt az, hogy tudtam, bennem van a gyógyultság állapotának lehetősége, megmutatta a gyógyszer, hogy lehetek még jól.

A gyógyszer abbahagyása egy megbeszélt, csökkenő adagolás mellett sikeresen ment. Ehhez jól jött, hogy a mindennapjaim kellően kiegyensúlyozottak voltak mindeközben. 2-3 hét alatt abba tudtam hagyni a szedést.

Fontos mellékhatásként éreztem, a kezdéssel és az abbahagyással párhuzamosan a libidóm lassan teljesen csökkent, majd a végén visszaállt. Ez azért még egy kis hátránya ennek a gyógyszernek – ha valóban emiatt volt. 

Nem ide tartozik, de ezt követően ismerkedtem meg véletlenül az akupunktúrával, ami meglepően remek segítségnek bizonyult gyógyszeres kezelések közti és alatti időkre is, de ezt majd egy külön akupunktúra oldalon kifejtem.

BRINTELLIX TAPASZTALATOK

Pánikbetegségem második évének végén újabb nehéz élethelyzet, újabb mélypont. Átadtam megint magam közeli hozzátartozóim ajánlásának, újabb pszichiáterhez jutottam el és ő írta fel a gyógyszert.

Kis dózisban annyit segített, hogy a váll összehúzó szorításos tüneteket kiengedte. Pici továbbemeléssel első pár nap talán nem volt könnyű, aztán semmi különös, majd egy hónap után egyszercsak beállt a gyógyszer és megszűntek a mély depressziók is.

Nincs napközbeni hullámzás sem tőle. Ha szelíden, mérgességet, rossz gondolatokat azonnal észrevéve és félretéve élem a mindennapokat, komfortos közérzettel, testi panaszok nélkül vagyok folyamatosan.

Kb. félévnyi szedést követően azt mondhatom, a hatása nem sokkal csökkent. Összességében a Cipralexhez képest sokkal jobbnak tartom.

Szerencsére a libidót sem befolyásolja a tapasztalatom szerint a Cipralex-szel szemben.

FRONTIN TAPASZTALATOK

Érzésre számomra a leghasznosabbnak bizonyult. Gyors hatás, praktikus kiszerelés, nincs hullámzás, átsegít a pánikhelyzeten. Ha zsebben volt mindig, már az is megnyugtatott, vészhelyzetekben pár hetente, pár naponta pedig nagyon jól jött sokáig. Még egy pici negyed darab is akár kisöpri a rossz gondolatokat a fejből.

Volt olyan hullámvölgy, amikor napi többször kellett szednem, arra annyiból nem nagyon tetszett, hogy ilyenformán könnyű a fizikai és a pszichikai hozzászokás is és ezáltal hosszú tartamú szedés után nehezebben elhagyható, nem csak úgy, hogy abbahagyom és kész. De mivel éreztem, hogy kell és orvosi tanácsadás mellett szépen emelhető, később csökkenthető az adag, majd elhagyható, így teljesen elfogadhatónak éreztem.

VITAMINOKRÓL VÉLEMÉNYEM

CINK TAPASZTALATOK

(Ismert még így is: Zn, Zinc, horgany)

Szívvel kapcsolatos problémák érzetekor kaptam orvosi ajánlásként magnéziummal, minden nap szedve, néhány hetes kúrával. Csak úgy érdemes szedni természetesen, ha vérkép szerint hiánya van belőle az embernek. Rég óta ismeretes az élettana a cinknek, így magam nem írnék róla sokat. Nem jó ha nincs elég a szervezetnek, elég kevés mg kell belőle pótlásként, az hasznos, de a sok meg bajt okoz, úgyhogy tömni tényleg nem kell, mint egy C-vitamint. Egyértelmű hatását nem éreztem, de a hasznosságát a szervezetem számára nem kétlem.

ÉLELMISZEREKRŐL VÉLEMÉNYEIM

FAGYASZTOTT BÚZAFŰLÉ TAPASZTALATOK

Baromi drága, de mostanában napi 2-t szoktam inni a teszt kedvéért. Egyértelmű kauzalitást még nem tapasztaltam a kedvem és e között, ettől függetlenül biztosan nagyon egészséges. Markáns fű íze és színe is ezt igazolja.

TEÁKRÓL VÉLEMÉNYEIM

HERBÁRIA BALANCE TEA ZEN TAPASZTALATOK

Meglepően jó hatásfokkal csökkenti a stresszt. Furcsa, hogy nem is büdös, pedig a stresszoldó gyógynövény keverékek jellemzően azok.

PANNONHALMI FESZÜLTSÉGOLDÓ GYÓGYNÖVÉNY TEA TAPASZTALATOK

Gyengének éreztem, de talán van némi hatása. Mindenesetre jó büdi. 🙂

KÖZÖNSÉGES ORBÁNCFŰ VIRÁGOS HAJTÁS TAPASZTALATOK

Az általam tapasztalt eddigi legjobb növényi nyugtató. Hatása számomra a Cipralexéhez hasonlít, csak ennek nincsenek semmiféle kilengései. Pár korty után megnyugtat.

Délután vagy este ittam, amikor már elfáradok és nehezebben bírom a napot és jobban eluralkodik rajtam a pánik. Jót lehet aludni is tőle.

Gyógyszertárban kértem szálas teának valót egy zacskóval. (Szeretem, a minél nyersebb, nem kivonatból álló kiszereléseket.) Egy csapott evőkanálnyit egy bögre forró vízben 5-30p-ig áztatom. Mézzel, citrommal ízesítem, mert amúgy nem nagyon van neki. De legalább nem büdös sem.

Max. 6-8 hetes kúrát ajánlanak mindenhol, max. napi 2x ezzel az adaggal.

Hátránya volt számomra, hogy sajnos 3 hét után kezdett kevéssé hatékonnyá válni.

 

TIPPEK A KÉSZÍTMÉNYEK FOGYASZTÁSÁHOZ

  • Alvás előtt vagy éjszaka igyekszem nem bevenni nyugtató hatású készítményt, ha nem muszáj. Valóban könnyebb az elalvás, de az éjszaka számomra több készítménytől pont hogy nyugtalanná vált. Azt sikerült kisakkoznom, hogy valamelyik természetes összetevő nekem rémálmot okoz. (Érdekes, de szerintem a citromfű.)
  • Mint számos gyógyszer esetében, ezek használata előtt is szerintem érdemes enni egy kevés szilárdat, ami fel tudja szívni, pl. egy-két banánt, hogy ne üres gyomorra vegyük be. Elkerülve egy esetleges émelygést/hányást.
  • Nem érdemes teleennünk sem magunkat, mert akkor a hatóanyag nagy részét az étel szívja fel és az meg a hatást csökkenti. Ezzel lehet egyébként kicsit dekázni hatásfok szempontjából.
  • Én inkább széttörtem negyedekre az általam vásárolt gyógyszereket mikor először próbáltam. Minimalizálni a gyógyszer bevitelt, illetve alacsony dózisról indulni szerintem jobb sok szempontból. Doktor által felírt gyógyszernél persze magamtól sosem dozíroztam meg találtam ki a bevétel helyes időpontját, hanem recept szerint szedtem.
  • Szerintem nem kell félni a pszichiáter által felírt gyógyszerektől. Ezekre a problémákra vannak kitalálva. Sokat segítettek. Láttatni újra, hogy a testi érzéseim csak a pánikbetegségből adódnak mindig. És nem feltétlen addiktívak sem ezek a gyógyszerek. Ha addiktív is, egy előírt adagolás csökkentéssel szerintem simán abbahagyható. Ha dohányzásról, csokiról, valamiről már szoktál le, akkor tudsz viszonyítani, milyen.